MENÜ  

Álomtánc Hajnival

Álomtánc Hajnival tánccsoportok

2009-ben alakult. A csoportok táncstílusok szerint válnak szét. Területi versenyeken, országos és nemzetközi illetve Világbajnokságon egyéni, páros,trió és  csoportos táncban is dobogón végeztek a gyerekek és a felnőttek. Falunapok, ünnepek, céges rendezvények,fesztiválok,sport rendezvények rendszeres szereplői vagyunk.

Feketén - Fehéren 
Rock Táncegyüttes

2013-ban alakultunk Műfajunk a rock, mely merőben más műfaj, mint az eddigiek. Számos rendezvényen, fesztiválon, motoros találkozón mutattuk már be tudásunkat. A színpadi táncokat akrobatikával, olykor eszközhasználattal hozzuk össze rock zenékre.

Szivárvány Tánccsoport

2016-ban alakultak Elszántak és lelkesek az akrobatika, pom-pon is visszaköszön látványtáncaikba. 
Igazi családias hangulat uralkodik közöttük. 

Hat táncos lábú kislány, akik hatalmas sikereket érnek el. 

2019-ben többszörös Európa és Világbajnoki címet hoztak haza, egyéniben, párosban, trióban és csapatban.

Nem ismernek lehetetlent, ők az úttörők, a haladó csoport.

Napsugár Tánccsoport

2018 Októberében alakultak, kicsik nagyok együtt gyakorolnak lelkesen. 
Várják a fellépéseket, az ujj elemeket-táncokat kihívásokat. Színpadi látványtáncot tanulnak, de az eszközöket már ők is kezdik használni. 
Lányok és fiúk vegyesen állnak a kihívások elé. Mindig várják az új akrobatikai elemeket, mozdulatokat, táncokat.
Szép eredményeket tudhatnak már ők is maguk mögött, igaz még kezdő kategóriában területi és országos versenyeken, de a lelkesedés profi. 
Fellépéseken az energiájuk berobbantja a színpadot.
Túl vannak az első versenyükön is ahol bronzérmet hoztak el.
A 2021-es Európa Bajnokságon formációban két első hellyel,  aranyérmekkel tértek haza.

csillagfény Tánccsoport

2019 szeptember végén alakultak. Az kilenc pici lány lelkes és elszánt. Már túlvannak az első fellépésen ahol hatalmas mosolyokkal jöttek le a színpadról...

A fellépésekre boldogan, lelkesen készülnek, várják a kihívásokat is csillogó szemmel vesznek példát a nagyokról, és tudják, hogy egyszer ők is eljutnak arra a szintre, mint a nagyok.